Oravecz Imre szajlai regényeit már régen kinéztem magamnak. Szeretem a paraszti témájú lassan hömpölygő regényeket, Reymont Parasztok-ja az egyik nagy élményem, s szeretem a kisvilágokat bemutató mikrorealista műveket, gyerekkorra való emlékezéseket, az ősök világának megidézését. E vaskos regényekben ezeket sejtettem, s végre ez került sorra.
Bár Oravecz Imre egyértelműen jelzi, hogy szereplői s a történet kitalált, minden egyezés a valósággal a véletlen műve, nem tudom, mennyire kell azt komolyan venni, hogy a szajlai Oravecz nem őseinek történetét írta meg, még ha fantáziaszülten is. S ez a másik izgató dolog: biztos valamennyien elgondolkodtunk már régi családi fényképeket nézegetve, milyenek lehettek, hogyan éltek, mit gondoltak felmenőink. S csodálom azokat az írókat, akik a nevek és fotók köré hihető, átélhető, eleven sorsokat tudnak kitalálni.



