2019. május 31., péntek

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól : Kettő orvos Erdélyben. – Pozsony : Kalligram, 2013

Tompa Andrea, az Erdélyből áttelepült színikritikus, író második regénye gyönyörűséges olvasmány.  Olvasni is boldog izgalom, s a várt és bekövetkezett végkifejlet teljessé teszi a katarzist.

Kettő orvos Erdélyben – elhatározásuktól, majd az egyetemi éveiktől követhetjük nyomon  egy leány és egy fiú sorsának és gondolatvilágának alakulását a 20. század eleji Erdélyben.  Az elbeszélések egymással párhuzamosan futnak, naplószerűen, egyes szám első személyben. Az első fejezetekben még nehezen bogozzuk ki, ki is beszél, s azonosítjuk be a két főszereplőt: a nagyenyedi zsidó leányt, s a Brassó melletti magyar jegyző fiát, hogy aztán mind mélyebben megismerve őket, alig várjuk kinek-kinek a következő fejezetét.

2019. május 5., vasárnap

Egy olvasói „pálya”

Olvasmányélmények – könyvek – gondolatok

Állomások egy állománygyarapító olvasmányélményeiben


Körülbelül 10 éves korom óta jegyzem föl, milyen könyveket olvastam el. Az első évek mesekönyvei ezért cím szerint nincsenek mind meg, bár vannak kedves könyvek, melyeket fel tudok idézni, a legkedvesebbek: Andersen: Vadhattyúk, Salten: Bambi, Bodó Béla: Brumi könyvek – van olyan is, pl. egy állatmese-gyűjtemény, melyet azóta is keresek, hogy felidézhessem azokat az emlékeimben szívszorító történeteket.