Kováts Judit: Hazátlanul

Kováts Judit nyíregyházi/orosi volt történész, levéltáros az utóbbi tíz évben úgy gondolta, hogy szépirodalom írásával jobban fel tudja hívni a figyelmet azokra a fájdalmas múltbéli történésekre, melyek részben tudományos munkája során kerültek a látóterébe, részben családja, rokonai, környezete körében hallott róluk, melyeket megismert a viszonylag közeli múltunkból, s szereplőivel akár még találkozhatott is, bár fiktív történetekről van szó.

Három regényt írt eddig, mindhárom történet a második világháborúban gyökerezik, mindháromnak főhőse/áldozata egy-egy fiatal lány. Szereplői huszadik századi történelmünk ártatlan áldozatai. Most olvastam Háy János irodalomtörténetét melyben Jókai Mór Istentől kapott feladata lenne a magyar nemzet történetének továbbírása a 20. században. De Jókai végigélve a századot, a folytatásban nem tud hősökről írni, csak áldozatokról, megszámlálhatatlan ártatlan áldozatról.

A lányok itt éltek a városunkban vagy nem messze a Felvidéken, gondtalan középiskolásként, még a jövőt is alig tervezve, amikor a háború mindent felborítva teljesen más irányt adott az életüknek, mérhetetlen szenvedéseket rótt rájuk, s rövid hónapok, évek alatt felnőtté érlelte őket, megfosztva mindentől, amijük volt, amivé lehettek volna.

Az orosi Annát orosz katonák erőszakolják meg, s ez olyan szégyenfolt, olyan törés lesz az életén, amelytől soha nem tud megszabadulni. A legnehezebb napokban sokan kényszerülnek nehéz döntésekre, sokan viselnek a környezetüktől fájó sebeket, amikkel később a béke napjaiban tovább kell élniük. Középiskolai szerelmének nyoma vész a háború viharában, soha többé nem is hall róla. Anna soha nem lesz kiegyensúlyozott, boldog ember, "megtagadva", a feldolgozatlan múltat visszafojtva egy élő báb életét éli.

A felvidéki Kinga otthonában válik hazátlanná, otthontalanná, amikor a családja a háború után úgy dönt, hogy nem költözik Magyarországra. Sem iskolához, sem munkához, sem egészségügyi ellátáshoz nincs joguk azoknak, akik magyarként a szlovákiai szülőföldjükön maradnak, s nem lesznek szlovákká. Törvényen kívüliek, ilyenekként szöknek tanévente Budapestre a zöldhatáron az ismerős repatriált családhoz, hogy egyáltalán iskolába járhassanak. Aztán otthonreked, elszakítva szerelmétől, akivel a novomestoi határnál csak a határt át nem lépve találkozhat, mígnem szerelme illegális határátlépés miatt a tiszalöki munkatáborba kerül, s ott az utolsó napokban sortűz áldozata lesz.  Kingát magára maradt, keserű, megtört lányként a lőcsei múzeum falai között hagyjuk el.

Kinga barátnője, Lilli Hartmann cipszerként, németként él Késmárkon, ahol az osztálytársaknak semmit nem jelent, hogy melyikük szlovák, magyar vagy német. Ezt a világháború tudatosítja bennük. A német diákokat még a háború elején evakuálják, hogy "megvédjék" őket a szlovákoktól. S a szülők nem tudnak mit tenni, odaadják a gyerekeiket a bizonytalanba. A háború végén találkoznak a megbeszélt helyen, az olmützi rokonoknál. A városban, az országban ádáz németgyűlölet dúl, fehér karszalagot kell hordaniuk, s csak az utca közepén közlekedhetnek, Lillit is megkergetik, megverik az utcán. A család úgy dönt, visszamennek szülőhelyükre, de a németeknek nem lehet maradásuk az új Csehszlovákiában. Elhallgatott pogromok, tömeggyilkosságok is előfordulnak. A volt koncentrációs táborba, Novákyba viszik őket, s a mérhetetlen szenvedés évei következnek. A legfontosabb a túlélés, az ennivaló, Lilli megtanul "organizálni". Nagyanyja és nővére áldozatul esik a tifusznak, apja munkatáborban, mire a vöröskereszt kimenekíti őket Németországba, anyjával és testvére lágerban született kisfiával hárman maradnak. Németországban szintén volt koncentrációs táborba kerülnek, az ország nem bír befogadni, és emberi életet biztosítani ennyi menekültnek. Apja végül megtalálja őket, de az  uránbányában szerzett betegségébe nemsokára belehal. Nagy szerencse, hogy a Novákyban megismert fiatal orvostanhallgató személyében rátalál a szerelem, s Julius mindvégig erős támasza marad. A regény végén Amerikába tartanak, hátha ott elfelejti az elmúlt tív év szenvedéseit.

Megtanulják, a rosszat tilos kimondani, mert "szó teremti a valót", s bíznak, mert mást nem tehetnek: "Holnap jobb lesz, mint ma és holnapután jobb, mint holnap." Mikor elhagyják Szlovákiát, Lilli azt gondolja: "Szlovákia nekem nem hazám, Késmárk sem a hazám nem tudom, hová megyek, nincs és lehet, nem is lesz többé hazám, de miért ne lehetne haza nélkül is vígan élni?" 

De túlélőnek lenni nagyon nehéz, s ezen talán Amerika sem segít.

Midhárom regény megdöbbentő, bizonyára sokaknak mond újat a történelemről. Ha nagyvonalakban talán tudtunk is a történtekről, emberi sorsokon  keresztül szembesülünk vele igazán. A szépíró Kováts Judit történetei egyre erősebbek és személyesebbek. Megdöbbentem Somlyói Anna történetén, megérintett és mélyen rokonszenveztem Kingával és Andrással, s a legnagyobb aggodalommal zártam a szívembe Lillit. A történész, levéltáros Kováts Judit már bizonyára kutatja következő regényének hátterét. Sok erőt neki fontos  missziójának teljesítéséhez!