Párommal, barátainkkal az elmúlt 10-15 évben szerelmesei,
visszatérő látogatói voltunk a mezítlábas művészeti fesztiváloknak, értsd:
hangulatos falvakban, völgyekben, katlanokban, az ország minden helyéről
összegyűlő hátizsákos és autós művészetbarát látogatóknak délelőttől éjszakáig
tartó, nívós művészeti programokat nyújtó többnapos programsorozatok: KAPOLCS,
ÖRDÖGKATLAN. Az utóbbi két évben sajnos
nem jutottam el egyikre sem.
No de van nekünk is színházi fesztiválunk, a VIDOR. Persze más
kategória, egy nagyváros belvárosában nem is lehetne olyan, de ha csemegézni
akarok a programok közül, találhatok minden napra értékeset, s mondhatom,
fesztiváloztam. Így tettem, s szombattól péntekig naponta kiválasztottam
érdeklődésem, szimpátiám szerint valamit, s nemigen csalódtam.
Nem hagyhattam ki a Művészasztalt,
amely Kováts Judit (helyi író, levéltáros) egyedi találmánya, ötvözi a
felolvasószínházat, színházat, táncot, zenét, író olvasó-találkozót,
kiegészítve díszlettel, jelmezzel, kellékekkel. Ezúttal Cserna-Szabó András
volt az íróvendég, bemutatott műve pedig a Rózsa Sándorról szóló Sömmi. A
regény nem a legendák, nem is a történelem Rózsa Sándorát mutatja, hanem Cs-Sz
A. verzióját a betyárról, milyenségéről, motívumairól, céljairól. Az est dramaturgja
és háziasszonya szokás szerint az ötletgazda Kováts Judit, rendezője Kosik
Anita színésznő, zenészei Karap Zoltán és Bartus Zoltán, a beszélgetőtárs
ezúttal Kováts Dénes volt, a szereplők/felolvasók színházunk színészei. Minden
est egyszeri izgalmas irodalmi-művészeti produkció, érezhetően a
készítők/résztvevők szívügye, kialakuló teltházas, hálás törzsközönséggel –
ezúttal is elragadó előadás született. Sajnálatos, hogy egyelőre nem látszik
anyagi lehetőség a folytatásra.
Két előadóestet néztem meg a Bencs villában, mely a
színházhoz tartozó újabb játszóhely.
Kezdhetek folytatódni címmel Pál
András színész és Rozs Tamás zenész Petri György-estet készített (rendező Valcz
Péter). (Eredetileg az Ördögkatlanra
készült! J ) Versek, megzenésített versek
hangzottak el, Pál András (külsőségekben is) megjelenítette a költőt, közel
hozta, s érzékeltette, hogy költészet mindenből sarjadhat, a legkiábrándítóbb
dolgokat is meg lehet verselni megrendítően, s a költészetnek, mint bármely más
művészeti ágnak, semmi sem tabu.
Megnéztem Hajdú Steve Hajdu you do?
c. stand up estjét. Kíváncsi voltam a
Heti hetesben megismert szimpatikus emberre, s kíváncsi lettem volna a
színészre, mert ilyen minőségében még nem nagyon láttam (a Drága örökösöket
most nem számítom, gondolom, nem ez élete főműve). A fellépése, személye
szimpatikus volt, színészi kvalitásai nem derültek ki. S kíváncsi voltam magára
a műfajra is, mert amit eddig láttam belőle, nem győzött meg a
létjogosultságáról; a szórakoztató művészetben Hofi után egy estén át
egyszemélyben szórakoztatni a közönséget nem kis vállalkozás. Ez a véleményem
most sem változott.
És színház! négy nagyszerű előadást láttam!
Szép Ernő: Patika
– Örkény Színház, rendező Mohácsi János
Mohácsi János rendhagyó rendezéseivel Nyíregyházán még a 90-es években
találkozhattunk. A Krétakör nekem azóta is a legelementárisabb színházi
élményemnek számít. Két évvel ezelőtti rendezése Nyíregyházán, az Illatszertár,
nem volt rendhagyó, de tökéletes, nagyszerű előadás volt, így adva nagyon erős
élményt. Ilyen a Patika is. Pontosan,
nagyszerűen megcsinált, nagyon erős előadás, olyan erővel megjelenítve azt a
szörnyű kiábrándító huszadik század eleji vidéki világot, hogy szinte
fizikailag fáj. A mi színházunk hajdani
Patika-előadásáról (1990) a kedélyes, humoros, kedves hangulatokra emlékszem, az
nem erősítette így fel azt a reménytelenül korlátolt, durva közeget. Ahogy azok
mulattak! s ez volt a falusi „értelmiség”.
Nem különb a pesti mulató társaság sem az orfeumban, szintén
Szép Ernő: Lila ákác c. darabjában,
melyet a szabadkai társulat adott elő. S ez is felerősített olyan részeket,
amelyekre régebbi előadásokból nem emlékszem: a mindenáron zsidót verni akaró
fiatalember – lehet, hogy korábbi előadásokból ez a rész kimaradt? Tündéri
bájos volt Pámer Csilla Tóth Mancija, akár Halász Judit a Szőts István-filmben,
üdítőek a fiatalok jelenetei, a kezdődő szerelem, az álmokban élő Csacsinszky
Pali-Pálfi Ervin, akit jó volt újra látni a Máté Gábor rendezte Vörös után,
amely nálam szintén az első ötben van, Kisvárdán és az Ördögkatlanban is volt
szerencsém látni, s megnézném még akárhányszor.
Jó volt újra látni Mezei Zoltánt is, biztos neki is szép emlékei elevenedtek
fel a kamaraszínpadon.
Csacsinszky Palinak sok vendégszövege volt, korabeli, korábbi és későbbi
versek, dalok, pl. az Isten veled,
Budapest te édes c. dal az Egy szerelem három éjszakája c. musicalből. Bár
értem a párhuzamot mégis furcsa volt ezt itt hallani, különösen Mezei Zoltán
rockosított záró produkciójaként.
A Gólem Színház Jaj,
istenem! c. két (3) szereplős darabjában (szerző Anat Gov) maga az Isten
kér egyórás terápiát a pozitív életszemléletű pszichológusnőtől, mert öngyilkos
akar lenni. A pszichológusnő – akit elég nehéz volt meggyőzni, hogy tényleg az
Isten a páciens – sikeresen kielemzi az Istent, a teremtést, az egész Bibliát.
Nem könnyű a feladat, hiszen pl. még anyja sincs, akit mindenért hibáztatni
lehet. Nagyon érdekes analitikus szemmel végiggondolni mindent, a két szereplő:
Gryllus Dorka és Kálid Artúr nagyon kellemesek, s a világ sorsa is jobbra
fordul, sikerül meggyőzni az Istent, hogy miután eleget fitogtatta az erejét és
hatalmát, ebbe betegedett bele, most már nyugodtan gyakorolhatja a kegyességét.
Első kegyként megered az eső, s a pszichológusnő autista fia kimondja az első
szót: mama.
Az utolsó előadás, amit láttam: Zorin Varsói melódiája volt (Orlai Prod. Iroda). S jó, hogy ez maradt
utoljára, ez volt a legnagyobb élmény. Erről mindenkinek van előképe Törőcsik
Marival és Sztankay Istvánnal, feltételezem, a közönség egy része emiatt az
élmény miatt választotta a darabot. Tompos Kátyát és Adorjáni Bálintot
láthattuk a lengyel Helgaként és az orosz Viktorként a csodálatos előadásban.
Édesek voltak, mint szerelmesek és fájdalmasak az elválásban. És az embernek
még másnap is fáj a szíve értük, s a tehetetlen dühtől, hogy a „történelem”
hogy szól bele szerelmes fiatalok, emberek életébe. És persze eszébe jut a
Szerelmesfilm is, Kata és Jancsi, 56…
Idén ez volt számomra a Vidor, a mezítlábas fesztiválok
hangulata nélkül, s egyedül, de tartalmas szép élményekkel lettem gazdagabb.
Nyíregyháza, 2019. augusztus 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése