Megtaposott könyvek

A kortárs német sztárdrámaíró, Marius von Mayenburg „iskoladrámáját”, a Mártírokat játssza a színház. 

A drámában azt látjuk, hogy egy maga helyét kereső és nem találó frusztrált fiú hogyan találja meg a bibliát, s benne a helyzetére illő legnegatívabb passzusokat, lesz belőle vallási őrült, a kiragadott tételek  mentén fanatikus, és innen egyenes úton náci, fasiszta. A fiú fuldokol közegében – konkrétan egy medencében, mert ott indul a történet, hogy nem hajlandó úszásórán levetkőzni és a medencébe szállni – könyveken taposva őrlődik és tombol. 

Elvált anyja, az iskolaigazgató, két pedagógus, a hittanár pap és két osztálytárs jelenik még meg a történetben, az ő reagálásukat is követhetjük a véres végig. Az anya előbb az iskolára hárítja a probléma megoldását, jobban örülne egy simán problémás kamasznak, majd a pappal is beszélve megpróbálja elfogadni ezt az őrületet. Az igazgató a tünetet akarja rövid úton megoldatni a pedagógusokkal, anélkül, hogy kíváncsi lenne annak gyökerére. A paptanár kap rajta, s a pünkösdi táborban szeretné felhasználni a fiú „vallásosságát”, alapos bibliaismeretét. A pedagóguspár férfitagja gyakorlatiasan kezeli a problémát, a felelet helyett  prédikáló fiúnak  beírja az egyest, s reméli, hogy a következő tanévben megszabadul tőle. A tanárnő, aki iskolabizalmi is, egyedül kíváncsi a gyerekre, tolerálja, és hogy megértse, s kezelni tudja, ő maga is elkezdi olvasni a bibliát. Olyannyira szeretne segíteni a fiún, hogy szinte észre sem veszi, hogy eközben saját magánélete fut zátonyra. A leány osztálytárs, csak becserkészni szeretné a fiút, és nem érti miért nem sikerül. A fiú osztálytárs, aki nyomorék,  és méginkább frusztrált  nála, a „tanítványává” szegődik, de erkölcsi érzéke időben figyelmezteti, hogy ne kövesse, amikor tettlegességre kerülne sor. 

A fiú „fejlődésében” ugyanis akkor következik be fordulat, amikor megtalálja, hogy kire irányítsa dühét, gyűlöletének tárgyát, ki az, akivel le kell számolnia. S ez a tanárnő, akinek nevéből (Roth) arra következtet, hogy zsidó. S ahogy megvan az „ellenség”, a leendő áldozat, a fiú eddig ártalmatlannak tűnő vallási tébolyultból cselekvésre kész fanatikus lesz, s célja érdekében minden nemtelen eszközt felhasznál, igazolva érezve a bibliai idézetekkel megtámogatott célt: nyomorék társát simogatva, hazugsággal nyeri meg. A nyomorék tanítvány ingadozik, benne merül föl először, hogy „te náci vagy”, visszakozik, s ezáltal ő lesz a fiú első áldozata. Ezután mintegy bírósági tárgyaláson reagálják le a történteket a többiek. A lány még semmit nem értve segítségért kiáltozik a falak mögül, az anya, az igazgató, a pap, a tanár gyáván mentegetik és mögé állnak, egyedül a tanárnő döbben rá: „de hát ez egy náci”, s nem hajlandó elhagyni az iskolát, „én itt jó helyen vagyok, nekem itt van dolgom” 

Látszólag egyívű, egyértelmű a történet, az előadást követő beszélgetésen – melyen szereplők, nézők, többségében pedagógusok, papok vettek részt – mégis sok gondolatot, vonatkozást indított el. A pedagógusok nemcsak hogy fenyegető veszélynek látják a jelenséget, de jelen lévő valóságnak, s főleg a maguk szerepéről gondolkodtatta el őket a darab. Nekem a Szutyok, Pintér Béla darabja jutott eszembe, amely ugyanezt a jelenséget mutatja be Magyarországon.

Az előadás képi, esztétikai világa külön elemzést érdemelne. Az egyik érdekes momentum, hogy bizonyos szereplők részben vagy szinte teljesen a medence kifolyónyílásaiban jelennek meg, leginkább a nyomorék fiú, akinek a személyísége a leginkább szétesett, frusztrált, töredezett, bizonytalan. De a darab végén a lereagálásoknál  a felnőttek is onnan mondják el, hogy ez tulajdonképpen egy rendes fiú, jelezve, hogy bizonytalanok, nem látnak tisztán, befolyásolhatók, vagy nem vállalják fel, amit látva látnak. Egyedül a tanárnő van mindig a nyílt színen, s vállalja mindig önmagát és a gondolatait.

És a könyvek! A darabban egy szó sincs róluk, de borítva van velük a medence alja, az előadás végére alig marad egy is épen. Gyönyörű képi megfogalmazása annak, hogyan lehet a bibliából kiragadva részleteket azt s a vallást teljesen ellenkező célra felhasználni, hogyan lehet a könyvekben rejlő tudást és értéket meggyalázni, hogyan lehet teljes emberi értékeinket, kultúránkat, hagyományainkat figyelmen kívül hagyni, tönkretenni.

Egy nyitott kérdés maradt bennem: kiket nevez mártíroknak a drámaíró. Talán a nyomorék fiú nevezhető annak, bár inkább áldozat, s a tanárnő, aki az iskolához szögezi lábait, mert itt van az ő helye. A fiút inkább mondhatjuk fanatikus barbár őrültnek, a többieket pedig gyáva szemlélőknek.

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, 2014
rendező: Forgács Péter
szereplők: Vicei Zsolt,, Szabó Márta, Nagyidai Gergő, István István, Varga Norbert, Éry-Kovács Zanna, Lakatos Máté, Bende Kinga

Trifonovné Karajz Borbála

2014