Falcsik Mari: A sorsvadász. - Pécs : Jelenkor, 2010
A költőnő nevét nem ismerhetjük olyan régen, hisz 44 évesen kezdett publikálni, első kötete 2004-ben jelent meg, nemrég viszont személyesen találkozhattak vele könyvtárunk olvasói, az április 11-i költészet napi rendezvényen. Szimpatikus, egyszerű, határozott karaktert ismerhettünk meg, aki középkorú nőként „vadássza sorsát”, keresi és – verseiből úgy tűnik, találja meg – helyét a világban, a hétköznapokban, megragadva a maradandó pillanatokat, emlékeket, mozzanatokat, azokat kitágítva, bennük értelmet keresve. Nem mindegyik verse adja magát könnyen, de érdemes időt szánni rá, és elmélyedni bennük.
“tömör, tűnődő, kissé frivol, máskor meg erőteljes és szenvedélyes hang” (Mesterházi Mónika);
„lírájában olykor “még a szerelmes vers is – ami általában nehezen tűri a távolságtartást – átitatódik fanyar humorral átszőtt iróniával” (Máthé Andrea);
„legsajátabb stílusjegye maga az a hang, amelyet verseiben beszél: a köznapi beszédhang megszólaltatása a költői nyelvi közegben” (Dérczi Péter).
Talán ez a köznapi „keresetlen” hang teszi, hogy kortárs olvasója oly közel érezheti magához, mint én például a Minimal c. versét
(vagyok ami tudok / lettem aki lettem / nem is volt esély / mássá lennem: / sem másképp lenni / sem valaki másnak / véget kell vetni / hiú tanulásnak)
Többet is szívesen idemásolnék, ha kiveszik a könyvet, feltétlen olvassák el a Remény címűt és az Egészen másfajta énekek-énekét, amely az eredetitől egy egészen más, mai szerelmes vers.
2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése