Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről

Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről

2014-ben 100 éve, hogy az 1. világháború megkezdődött. Ez a szépirodalomban is a témára irányította figyelmemet, így jutottam el Móra Ferenc regényéig, mely a világháború utolsó éveitől 1927-ig követi egy Szeged környéki tanya lakóinak életét, ahogy abba beletúr a háború, s a fiatalok – katonák s feleségeik – sorsát  összebogozza, s tragédiába fordítja. 

„Hogy? Az állam elparancsol a családjától egy meglett embert, egy nagy erős embert, és mikor vissza kellene adni, akkor azt mondja, hogy eltűnt? Mint a kis rühes fiókmacska vagy egy gyámoltalan, csipogó kiscsirke? Hát hova tette, hát mért nem vigyázott rá?"

A hadifogolyság intézménye is új és fura dolgokat teremt: orosz hadifoglyok magyar falvakban, s magyarok Oroszországban, hosszú tartózkodásra berendezkedve, kapcsolatokat teremtve, új családot alapítva, aztán mégis hazatérve a legkülönösebb helyzetek álltak elő. Etel férje, Rókus meghal Oroszországban, a szomszéd Pirosnak orosz hadifoglya van, aki ottmarad Piros árvájával, míg annak férje, Ferenc haza nem jön a fogságból. A szökés után világot járt Ferenc utóbb feleségül veszi a nagyon belészerelmesedő Etelt. A halottnak hitt Rókus évek múlva jelentkezik, jönne haza tatár kocsmárosnéja mellől.  

A történteken túl Móra a 10-es-20-as évek paraszti világát, annak átalakulását, az „államhoz” és a földhöz való viszonyát, gondolkodását is megörökíti: a szegénységet, az adózást, a háború utáni fellendülést majd visszaesést. Ezeket leginkább az öreg Mátyás gondolataiból ismerjük meg.

„Nemigen tudták volna ugyan megmondani, mi az az állam, de azt tudták, hogy a rekviráló is állam, meg a finánc is állam, meg a végrehajtó is állam, és állam minden, aminek pénzt kell adni semmiért, és még ezeken fölül van valami olyan állam is, ami elkívánja az asszonyoktól az urukat, a gyerekektől az apjukat, és elviszi őket, senki se tudja, hová, senki se tudja, miért.”

A törvényeken és szabályokon a szegény ember nehezen igazodik ki: „Annyi a szöges kerítés, észre se veszi az ember, mikor nekimegy, csak ha beszólítják érte.”

A föld meghatározó szerepe mindkét férfialak, Mátyás és Ferenc személyében is megfogalmazódik. A múzeumigazgató úr elnézi Ferencet: „Ehol ez a Ferenc, a legnagyobb emberi háború sokat próbált, sokat kóstolt, sokat tanult, nyiladozó szemű parasztja, akinek az esze élesedett, az értelme szélesedett, a művelődéshez való ösztöne felébredt, a szíve emberibb lett, talán meg is romlott. Ez a fiatal paraszt […] majd beleőrült abba a gondolatba, hogy ő gyilkos, mert a maga élete megmentésére éhen halatta embertársát. Ennek az embernek ma olyan öröme van, amilyen ízűt talán ezer év óta senki se érzett a fajtájában. […] De a gyümölcsfavirágból sajnálta azt, amiből még termés lehet […] Az a fajta ez, amelyik ezer éven át mindig volt”

„De azért nekem mégis ebben az öreg emberben telik legtöbb kedvem” – mondja az igazgató úr Mátyásról, aki hátát az öreg árva-tölgynek veti, „aki vele egy földből kinőtt testvérje neki, girbegurba, csomós, megszaggatott, alul szárazágú, de azért minden sebét beforrott, erős, kemény és zöld koronájú”, s egyedül maradva az unokákkal azt mondja: „Ez is elmúlt. Az eke mindent lefordít. …A föld, az a leghatalmasabb. Az apámat is mögötte, mög annak az apját is. Engöm is nemsokára mögösz. A föld mindönkit mögöszik, még tán magát is. De új állja helyünköt, és a föld neki marad.”

A regényalakok szépen megírtak, az író sok tapasztalatáról, emberismeretéről  tanúskodnak. Különösen szépen ír a nőkről, az ő különös lényükről, érzelmeikről, a fiatalról s az öregről egyaránt.” Az asszonyok úgy vannak teremtve, hirtelen a lelkükbe hull valami, fölkavarja, forgolódik, sodródik benne, de kiforrja azt magából az asszonyi lélek, csak nem kell bántani, taszigálni.” Máshol a szitakötőhöz hasonlítja őket: „az ember kinyújtja a kezét, összekapja a markát, „no megvagy”, mert érzi is benne a szitakötőt – kinyújtja, hát a szitakötő már a kútostorfán rezeg, ott is fejjel lefelé. Ilyen kitanulhatatlan és megfoghatatlan az asszonyi fajta is – ugyan azért a szitakötő is csak megfogódik előbb-utóbb.”

Szépen ír a két fiatal érzelmeiről, Etel lángoló, odaadó szerelméről, s Ferenc  kései fellobbanásáról. A különbséget Etel halálakor fogalmazza meg leginkább, ahogyan leírja, Etel mit tett volna, ha Ferencet éri az a baj, ami őt, s mit tett volna, ha Ferenc hal meg és nem ő. „De hát Etel szerette Ferencet, úgy, ahogy az asszonyok szeretnek, ha szeretnek valakit. Ferenc – Ferenc meg úgy szívelte Etelt, mint ahogy az emberek szívelik az olyan jóravaló, mindenféleképp helyes, tökéletes asszonyt, mint Etel volt.”

Első nagy megpróbáltatásuk Ferenc kisfiának a halála. Mai szemüveggel nézve több dolgot is furcsállhatunk, ami abban a más, kemény világban természetes volt.

A gyereket nem becézgetik, legtöbbször keményen szólnak hozzá, még Etel is:

„mind kiverem a fogadat” „mingyárt széthasítom a fejetöket!”

A gyereknek nem vigyázzák minden lépését, hisz tele vannak munkával, s ha bekövetkezik a baj, nem hibáztatják magukat. Szüle, akire rá volt bízva a gyerek, így tanítja Etelt: „a gyerököt nem kell siratni, de mög bűn is. […] a kisgyerök olyan, mint a pohár. Könnyen törik, de nincs könnyebb, mint másikat vönni helyötte. Mög úgy is mondják, hogy a kis halottat csak az ágy lábába temeti az anyja, osztán onnan vöszi elő eleventen, mikor a kedve möggyün.” Rókusnak is ott van a homlokán a hely, ahol gyerekkorában megrúgta a ló. Ferenc is így gondol kisfia halálára: „Hiszen hordó ráeshetett volna, kaszába szaladhatott volna, ló agyonrúghatta volna”

S mindeközben egy már letűnt, de mégis érthető ízes nyelvet hallgathatunk a szereplők szájából. Szólásokkal élnek szinte minden mondatukban, különösen a két öreg: „Az isten könnyebbítse ágyuk szalmáját!” „Úgy lefogyott, hogy alig tudott bőrt húzni a fogára” „Úgy nézem, nagylány, te is elbírod már a Boldogasszony ágyát”

S ugyancsak ízes az elbeszélő író és a múzemuigazgató úr beszéde is,  utóbbi kettő persze ugyanaz - Móra Ferenc –, kinek ezt a regényét jó szívvel ajánlom mindenkinek, akinek még nem volt szerencséje hozzá. S aki elolvasta, bizonyára érdeklődve nézegeti majd a következő weboldat is: http://mek.oszk.hu/02600/02604/02604.htm

2014